CRALUSSO RAY 8G

CRALUSSO RAY 8G

Kiszerelés: 1 db

A Cralusso által kifejlesztett, poliuretán technológiával készült strapabíró korongúszó, mely felválthatja a hagyományos, sérülékeny balsafa modelleket. Cserélhető, vastagabb, levegős antennáinak köszönhetően, az enyhén visszatartott úsztatós horgászatnál kevesebb az elakadás és könnyebb a használat.
RAY horgászúszó, mely használóinak segített megvalósítani álmukat, a világbajnoki győzelmet.
A korong alakú horgászúszók, még mindig közkedveltek, ezért megvizsgáltuk éstovábbfejlesztettük működésüket, melynek eredményeképp, egy nagyon jól kezelhető, hatékony úszót sikerült készítenünk.
Az új RAY horgászúszó, kialakításának köszönhetően, közepes mértékű leszorító erővel rendelkezik, visszatartásnál kevésbé emelkedik ki a vízből, a hagyományos úszókhoz képest. További előnye még, hogy nehezebben akad fel rá a horgász zsinór, nem sérülékeny és cserélhetőek az antennái.
Alan Scotthorne előtt jól ismertek a Cralusso innovatív és eredményes horgászúszói.
Az ötszörös egyéni világbajnok, felkérte cégünket, készítsünk számára nagyobb méretű Ray úszókat, melyek igen jól működnek az enyhén visszatartott folyóvízi úsztatásnál. Lényeges szempont volt, hogy jól kontrollálható, precízen vezethetők legyenek az új nagyméretű RAY horgászúszók.Az üzemünkben elkészült új horgászúszók remekül vizsgáztak a horgász világbajnokságon. Több csapat, köztük az angol, francia és a világbajnokságot megnyerő holland csapat is kizárólag ezeket a horgászúszókat használta!
A világbajnokság egyik legnagyobb márnáját fogták a Chinu 2445-ös horgunkkal
Verseny egyik legnagyobb halát, a világbajnok csapat, egyéni bronzérmes versenyzője Klop Arjan fogta. A fiatal versenyző a Cralusso Chinu 2445-ös 8-10es horgait használva, többek közt egy 4,6 kilogrammos márnát tudott a szákba terelni a rendkívül gyors vízben! Nyilatkozatában kiemelte a viszonylag vékony horog megbízható erősségét és kiváló hegykiképzését.Egyedülálló módon a Cralusso minden horgának megadja adatait, súlyát, átmérőjét és még egy fontos információt, maximum, milyen vastagságú monofil, vagy fonott előke zsinórhoz ajánljuk hozzákötni az adott típusú és méretű horgot. Ajánljuk a horgásztársak figyelmébe az alábbi táblázatot, mely igazi segítség a választásban.

Gyártó: Cralusso

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db

A KATEGÓRIA TOVÁBBI TERMÉKEI

CRALUSSO RAY 1G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 1G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 1,5G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 1,5G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 2G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 2G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 3G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 3G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 4G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 4G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 5G - 2 050,- Ft
CRALUSSO RAY 5G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.050,- Ft

Egységár: 2.050,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 6G - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 6G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 8G - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 8G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 10G - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 10G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 12G - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 12G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 15G  - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 15G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db
CRALUSSO RAY 20G - 2 170,- Ft
CRALUSSO RAY 20G

Kiszerelés: 1 db

 

Ár: 2.170,- Ft

Egységár: 2.170,- Ft/db

db



A feltüntetett árak a 27%-os ÁFÁ-t tartalmazzák!

fecapeca.hu

FECA PECA HORGÁSZBOLT

 

5700 Gyula, Kétegyházi út 1/a

Telefon: +36 70 734-7815

E-mail: fecapeca85@gmail.com

 

© 2018 Feca Peca Horgászbolt

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem